2011. november 25., péntek

Ács Fruzsi bosszúja


Ma a suliban Liszt-napot tartottunk. Na jó, inkább Liszt-szünetet, ugyanis ma nagyszünetben mi szolgáltattuk a muzsikát a tanulók és a tanárok számára. Természetesen a repertoárunk csupa Liszt-zenéből állt. Lejátszottuk a kedvenc zenéinket, többek közt egy részletet a Dante-szimfóniából. Persze a suli összes nője elolvadt a csodálatos nótától, a fiúk pedig irigykedve gondoltak Lisztre, akinek rengeteg nőnemű rajongója van/volt/lesz.
Így volt ezzel Gergő is. Bár szívében buzgott a Liszt iránti csodálat, mégis egy kicsit irigykedve gondolt a zeneszerzőre a nők miatt, ezért fő céljául tűzte ki azt, hogy ő lesz Liszt Ferenc utódja. Azon nyomban elkezdte a gyakorlást az énekteremben lévő zongoránál, de pár hang után feladta, hiszen teljes tudatában volt annak, hogy Lisztből csak egy van. Emiatt azt határozta el, hogy táncművész lesz, és Liszt muzsikájára fogja ropni.



Ács Fruzsit is ösztönözte Gergő elmondhatatlan lelkesedése, és vállalta, hogy amíg Gergő táncol, addig ő énektudásával kápráztatja el a közönséget. Gergő ezt a nagylelkű felajánlást visszautasította, azzal az indokkal, hogy ő egymagában akar tündökölni a színpadon, hogy mindenki csak az ő csodálatos, sugárzó tehetségére tudjon figyelni. Az igazi ok persze az volt, hogy Ács Fruzsi nem volt éppen az az énekesnőnek való fajta...


Oros Petra is be akart szállni a buliba, ezért felajánlotta, hogy amíg Gergő ropja, addig ő fel-alá tipeg a színpadon, hiszen már a puszta jelenlétével emeli az előadás színvonalát (legalábbis Ő így gondolja...).


Bucsi Fruzsi úgy gondolta, hogy ő a harci tudását fogja beleadni a produkcióba, és különböző karatemozdulatokkal fogja lenyűgözni a nézősereget, s akinek kifogása van Liszt ellen, azt nem fogja kímélni, és jól elagyabugyálja.



Dézsi Fruzsi pedig elvállata, hogy Liszt Ferenc kalandos életútjába vezesse be a közönséget, s biztos benne, hogy előadásától mindenki le fog hidalni. Fruzsit annyira belelkesítette a gondolat, mint ahogy még nőt nem lelkesítette be, s ezért teljes mértékben felvette a tanári figurát. Még osztályzatokat is adott a csapattagoknak, miután villámkérdéseket tett fel nekik Liszttel kapcsolatban. (A kérdések annyira villámgyorsak voltak, hogy SENKINEK nem volt ideje válaszolni, mert Fruzsi máris mondta, hogy " Ülj le, egyes! ") A csapattagok viszont nem merték megfékezni őt, hiszen tudták, hogy akkor a még hátralévő öt napban úgy meghajtja őket, hogy még levegőhöz sem fognak jutni.



Ács Fruzsit nagyon elszomorította, hogy Gergőnek nem tetszett az éneke, s az, hogy a többieket engedte maga mellett szerepelni. Fruzsit annyira dühítette az estet, hogy eltervezte, meg fogja torolni ezt a galád tettet! Mikor Gergő elő akarta adni az énektanárának a produkciót, Ács Fruzsi kicserélte a magnóban lévő Liszt-cédét egy másikra, melyen az első szám a "Barbie girl"... Az, hogy Gergő milyen arcot vágott, mikor leesett neki, hogy nem jó zenére mutatja be mozgáskultúrájának legjavát (ugyanis annyira izgult, hogy ezt először észre sem vette), leírhatatlan...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése