2011. november 30., szerda

Utolsó pillanatok


A mai délelőttöt (és a tegnap éjszakát) teljes egészében a különdíjra készült pályamunkák befejezésére és eljuttatására szántuk. A munkáink nagyon jól sikerültek -legalábbis szerintünk. Reméljük, igazunk van! :)

Különdíjra készült pályamunkáink:

1.Vers
Írtunk egy "verset", ami szerintünk igazán kifejezi Liszt iránti rajongásunkat. A vers mindössze fél óra alatt született.

A nagy csapat

A LisztMánia a legjobb csapat,
Minden nap Lisztet eszi és issza.
Lelkesedésük soha nem törhet meg,
Mindent megtesznek, hogy nyerjenek.

Oros Petra agyagszobrot készít,
S közben hallgatja Liszt zenéit.
A csodálatos muzsika megihleti,
S ez az érdem csakis Lisztet illeti.

Bucsi Fruzsi a szobáját tapétázza,
S közben a h-moll szonátára rázza.
Liszt portréja ott van mindenhol,
Fruzsi álmaiban Liszttel vándorol.

Ács Fruzsi a hosszú életrajzot olvassa,
Sárkánnyá válik, ha valaki megzavarja.
Füzetét teleírta Liszt becses nevével,
S az ő portréit falja két szép szemével.

Dézsi Fruzsi szeme szikrákat szór,
S minden feladatot újra megold.
Jaj annak, aki egy kicsit is elrontotta,
Fruzsi dühét eloltani nehezen tudja.

Róth Gergőnek meg sem áll a lába,
Egyfolytában a Dante-szonátára járja.
Újra és újra megcsillogtatja mozgását,
Ha nem tenné, lehet, jobban járnánk.

A lányok egyre nagyobbakat sóhajtanak,
Gondolataikat uralja Liszt káprázatos arca.
Bár ez mindennapos, Gergő szerint káros,
S néha a homlokára csap: Ezek a lányok!

2. Fantázia Liszt nyomán - egy tanítvány feljegyzései
Dézsi Fruzsi annyira beleélte magát a Liszt Ferenc életrajzba, hogy előtört belőle az írói énje, és teljes mértékben beleképzelte magát a történetbe. Éppen ezért írt egy rövid (30 A/4 oldalas) sztorit, amely egy újdonsült Liszt tanítványról szól, aki megközelítőleg 6-7 évig él egy fedél alatt Liszttel, s éppen ezért a Weimari évek nagy részét nyomon követhetjük a történetből. Fruzsi arra törekedett, hogy minél több információt beledolgozzon a kis könyvecskébe, s hogy minél pontosabb képet alkosson Liszt személyiségéről, tanóráiról, életéről.


3.  Videó
Készítettünk egy videót, melyben bemutatjuk a versenyre való felkészülés pillanatait. A videó 6 perces lett, és végigkíséri az egész vetélkedőt. Sajnos a videót nem tehetjük közzé a benne szereplő kompromittáló képek és felvételek miatt. Megértésüket köszönjük. :)

4. Zongorafelvétel
Az utóbbi három hónapban természetesen nem csak rajtunk lett úrrá a LisztMánia. Rengeteg emberre átragadt, köztük az osztályfőnökünkre is. Ő készített egy zongorafelvételt, melyen Liszt egyik gyönyörű darabját játssza.

5. Blog
Azt hisszük, itt mindennemű magyarázat felesleges... :)

6. Plakát
A felkészülésünket nem csak videóban, hanem plakát formájában is megörökítettük.


7. Keresztrejtvény
Dézsi Fruzsi készített egy keresztrejtvényt, hogy az utolsó forduló előtt még letesztelje csapattársai tudását. A keresztrejtvény 13 kérdésből áll, a megfejtés pedig Liszt Ferenc jelmondata. Aki nem tudja, járjon utána! :)

8. Társasjáték
Készítettünk közösen egy társasjátékot, mely igencsak próbára teszi tudásunkat, s nagy valószínűséggel az emberek 80%-a nem igazán jut el a célig. A csapatból természetesen csak Dézsi Fruzsi tudott végigmenni a pályán. Óraközi szünetekben és délutánonként igazán szórakoztató elfoglaltság. 

9. Zongorakentaur
Oros Petrát megihlették a könyvben olvasottak, így hogy kiélje kreativitását rajzolt egy zongorakentaurt, melynek alsó teste zongora - s mily meglepő, a felső teste és a feje Liszt. Kedvenc részletünk ebből a karikatúrából Liszt fogai, melyek zongora billentyűiként vannak ábrázolva. 

10. Közvélemény kutatás
Azt már szinte az egész iskola tudja, hogy rajongunk a zeneszerzőért, de kíváncsiak voltunk arra, hogy más mit gondol Lisztről, ezért egy délután odamentünk pár emberhez és kikértük véleményüket. Persze az összes imádta Lisztet. Volt aki zenéje miatt, s volt akire külseje tett igen mély benyomást. (Megértjük.)


11. Szobor
S végül a már sokszor említett Liszt Ferenc szobor, melynek elkészítése egy alkalommal tragédiába fulladt. De nem szomorodtunk el, nekiláttunk egy másik szobornak, mely igazán jól sikerült, hála Oros Petrának. :)

Vége hát a versenynek, s bár ezentúl olyan sok szabadidőnk lesz, hogy nem is tudunk mit kezdeni vele, mégis nagyon fog hiányozni a vetélkedő izgalma, s az, hogy újabb feladatokat oldhatunk meg imádott zeneszerzőnkkel kapcsolatban. Mindenesetre, az már biztos, hogy igazán mély nyomott hagyott bennünk Liszt és a verseny, s a zeneszerző imádata végigkísér minket egész tanéven keresztül - s reméljük külföldre is. ;)


2011. november 29., kedd

Keretes szerkezet


Megcsináltuk az utolsó forduló feleletválasztós feladatát, és - dobpergés, hatásszünet stb... - 10-ből 10 kérdésre jól válaszoltunk! :))))) Így volt ez a kezdetekkor, a legelső fordulónál is, amit egyébként hibátlanra csináltunk meg, s reméljük, hogy keretes lesz a szerkezet, így ebben az utolsó fordulóban is maximum pontszámot érünk el. :)

A mai nap teljes izgalomban telt el idáig. Teljes erőbedobással a versenyre koncentráltunk, s a különdíjra készülő pályamunkáinkat finomítgattuk, alakítgattuk. A rejtvény, a társasjáték, a szobor már teljes pompájában tündököl, s nem is olyan sokára a fantasztikus videónkon is elvégezzük az utolsó simításokat.



Bucsi Fruzsi ma délután megosztotta velünk életének legszebb álmának egy aprócska részletét, amiben egyértelműen Liszt Ferenc szerepelt. Bucsi Fruzsi álmában Liszt Ferenccel sétált a Goethe Parkban, de több részletet nem akart, vagy nem mert elmondani - a pletykaéhes lányok nagy szomorúságára.

Ács Fruzsi újra elővette nem létező énektudását, és Liszt nevét dalolta egyre mélyebben, majd egyre magasabban egész álló nap, mígnem a szomszéd szobából átjöttek a nevelőtanárok, s kérték Fruzsit, hogy bár hangja "mindent felülmúlóan ragyogó", azért még sem kéne fitogtatnia énektudását, nehogy mások besárguljanak az irigységtől.


Dézsi Fruzsi úgy gondolta, hogy mindenkinek meg kell mutatnia azt, hogy milyen fantasztikus is Liszt zenéje, s ezért térítő útra indult a kollégiumban. Fruzsi sugárzó szemekkel tért vissza a saját szobájába, és nagy lelkesen elújságolta, hogy még a mai fiatalok is vevőek Lisztre, és bevallották, hogy Liszt muzsikájához mérve, amit ők eddig hallgattak nem is igazán mondható zenének. A csapat többi tagja összenézett, de nem akarták összetörni Fruzsi lelki világát, így nem mondták el neki, hogy valószínűleg azért mondhattak ilyesféle dolgokat, hogy húzzon már el a szobáikból...

Oros Petra teljesen belemélyedt a zenehallgatós feladatokba, s néha felugrott, mert nem bírt egy helyben ülni, s elkezdte riszálni Liszt zenéire. Az egyik ilyen alkalomkor bent volt az énektanár szobában, s igencsak meglepődött, mikor Petra különböző modern táncmozdulatokat mutatott be a klasszikus zenére. (A szobatársai ugyan már megszokták, de a tanár igencsak nagy szemeket meresztett.)


Gergő nem bírta tovább nézni, ahogyan Petra táncol, hiszen félt attól, hogy a lány elhomályosítja az ő tehetségét e téren, ezért egy igen érdekes táncpárbaj alakult ki a kicsiny szobában. Végül pár perc után Petra kénytelen volt megadni magát, hiszen az ő mozgáskultúrája nem vetekedhetett Gergőjével.

Hogy levezessük a táncpárbajjal járó feszültségeket, nekikezdtünk egy játszma Scrabble-nek. A szabály az volt, hogy csakis Liszttel kapcsolatos szavakat lehetett írni, s így nem volt egy gyors játék... A játékban végül senki sem nyert, s ennek fő oka az I és R betűk hiánya volt.

 



 De a játékban nem is az a lényeg, hogy nyerjünk, hanem hogy jól érezzük magunkat, ami természetesen megvolt. :)


Bocsika


Először is szeretnénk bocsánatot kérni lelkes olvasóinktól (attól a 4 embertől...), hogy tegnap nem került fel bejegyzés az oldalra. A tegnapi blogbejegyzés kihagyásának oka az volt, hogy teljesen lefoglalt minket Liszt, és nem volt időnk gép elé ülni. De ma kárpótolunk mindenkit a tegnapi mulasztásért! :)

Mivel ma van a verseny utolsó napja, és jó szokásunkhoz híven még csak egy feladat van kész, ezért ezen a napon teljes erőbedobással kell dolgoznunk.
A különdíjra készülő videót ma fejezzük be, és szerintem bátran állíthatjuk, hogy Oscar-díjat érdemelnék érte. Nem csak mi, a rendezők, vágók, fotósok, hanem maguk a szereplők is. Megragadnánk az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönjük a lelkes segítségét! :)


Ma még vár ránk 60 oldal tele Liszttel, s nem is olyan sokára határtalan buzgalommal vetjük bele magunkat a roppantul izgalmas és feledhetetlen könyvbe.
Az összes zenehallgatós feladat Petrára hárul, hiszen közülünk - bármennyire is nehéz bevallani - csak neki nincs botfüle.
Gergőre hárul a videó vágása, amit már tegnap elkezdett, és valószínűleg máris az agyára ment az egész, mert Dézsi Fruzsi folyamatosan belekotyogott a munkájába és javítgatta azt. Persze Gergő nem mert ellenkezni....

Ács Fruzsi ismét bebizonyította, hogy Liszt-rajongó, ugyanis tegnap kifestette a körmét, és minden egyes körmén egy betű állt, s összeolvasva a betűk (Ács Fruzsi szerint) a világ legszexibb férfiemberének neve jön ki. Ki más lehetne ez az ember, mint LISZT?



Bucsi Fruzsi megirigyelte Ács Fruzsi káprázatos körmeit, és filccel (jobb eszköz híján) a bokájára "tetoválta" az "I LOVE YOU, LISZT!" feliratot.


Gergő belegondolt, hogyha megkapja a Mikulástól a legideálisabb ajándékot, akkor nem is olyan sokára az ő nevét fogják nők ezrei magukra tetoválni, s ez a gondolat nagy elégedettséggel töltötte el. Persze tudta, hogy soha sem lesz olyan férfi, mint Liszt Ferenc, de a remény hal meg utoljára...

Véget ért a móka mára, zárul a LisztMánia mókatára - legalábbis erre a délutánra, ugyanis a HATALMAS olvasottság miatt még este is meglepünk mindenkit egy bejegyzéssel! :)
Még egyszer elnézést kérünk a tegnapi csúszásért! :)




2011. november 27., vasárnap

Két nap




Két nap van hátra az utolsó fordulóból, s minden eddiginél jobban megpróbálunk összpontosítani a még hátralévő feladatokra. A hétvége is a nagy hajrára való készülődés jegyében telt.
Ács Fruzsi észvesztő sebességgel falta a könyveket, hallgatta Liszt zenéit - tehát halmozta az élvezeteket. Csak szegényke nem igazán bírja a feszültséget, ezért édesanyja elmondása szerint egész hétvégén hozzá sem lehetett szólni, kivéve, ha a téma Liszt volt. 


Bucsi Fruzsi a karateedzésen minden egyes rúgásnál vagy ütésnél egy-egy Liszt-darabot kántált, s nyújtáskor Liszt Esztergomi miséjére lazult el. A karateedzőnek annyira megtetszett a zene, hogy beépítette az edzésprogramba, így jövőhéttől minden edzése jelen lesz Liszt.

Dézsi Fruzsi a hétvégén kiselőadásokat tartott Lisztről - mindenkinek. A buszmegállóban, a sofőrnek (mikor vette a jegyet), a mellé ülő óvodásnak, a boltosnak, a piacosnak, a libatoll-felvásárlónak, a szomszéd néninek, sőt odáig ment, hogy még az utcán legelő kecskéknek is. Mikor ezt elmesélte barátnőinek, azok kicsit ijedten néztek rá, féltek, hogy esetleg nem teljesen egészséges...


Oros Petra úgy gondolta, hogy a legjobb módszer az, hogyha a nagy hajrá előtt lazít egy kicsit. Befizetett egy wellness programba, és egész álló szombaton csak masszírozták és kipróbált 9 fajta szaunát. Persze, hogy ő se maradjon le, megkérte a masszőröket, hogy Liszt zenéjére énekeljenek, miközben őt kezelik. (Szegény masszőrök már teljesen berekedtek.)

 
Gergő úgy gondolta, hogyha már ennyire fantasztikusan elbűvölően káprázatosra fejlesztette a mozgáskultúráját, akkor felfejleszti az énektudását is. Úgy gondolta, hogy minden amatőr a tusolóban kezdi, így hát neki is ott a helye. Zuhanyzás közben különböző Liszt-dalokat énekelt, s mikor elrontotta, újrakezdte. Négy órán keresztül állt a tusolóban egyre liluló fejjel, mikor végre sikerült elénekelni egy dalt.


Így telt hát az utolsó versenyzős hétvégénk. Liszt ott volt mindenhol, és szerintünk a környezetünkben élő emberek nagy részének sikerült az agyára mennünk - semmi új a nap alatt. De reméljük munkánknak meg lesz az eredménye, s nem is olyan sokára kapunk egy levelet, hogy mehetünk Pestre! :) A verseny kimenetele még bizonytalan, de az tuti, hogy Liszt és a zenéje iránt már megingathatatlan érzéseket táplálunk.

2011. november 26., szombat

Levél a Télapónak

 

Ma leesett az első hó. Igaz, csak apró pelyhecskékben hullt a hó, s csak a kabátunkon lehetett észrevenni, mégiscsak hó volt, s ez az aprócska havazás karácsonyi hangulatot keltett, s felébresztette bennünk a gyereket. 
Úgy gondoltuk írunk a Mikulásnak levelet, hiszen nem szeretnénk virgácsot kapni (ami egyébként nem fordulhatna elő, hiszen mi egész évben áldott, jó gyerekek voltunk). 

Petra megesküdött a Télapónak, hogy olyan jó gyerek  mint ő, ritkán születik, s valószínűleg ő a világ legaranyosabb, legkedvesebb, legudvariasabb, legsegítőkészebb, legjószívűbb, legszorgalmasabb, legszerényebb gyermeke,s nagyon-nagyon szeretne egy Liszt CD-gyűjteményt.


Ács Fruzsi levelében megírta a Mikulásnak, hogy ő mindig nagyon-nagyon jószívű, és mindenkinek a legnagyobb örömmel segít, (Ami azért nem teljesen igaz, mert nem hagyja lemásolni a leckéjét - az osztálytársak megjegyzése.) édesanyja válláról pedig megpróbálja a lehető legtöbb gondot levenni. Ő elárulta a Télapónak, hogy legeslegjobban egy olyan karórát szeretne, aminek a számlapján egy Liszt Ferenc arckép van.


Bucsi Fruzsi elmesélte a Télapónak, hogy ő mindig, mindenkivel kedves, és még soha nem bántott meg senkit. Továbbá mélyen tiszteli az idős embereket, mindig átadja a helyét a buszon, és a többi tömegközlekedési eszközön is, és alkalomadtán segít átkelni a néniknek, bácsiknak a zebrán. Ő is megosztotta a Mikulásnak a legfőbb vágyát, ami egy Liszt-tapéta volt, hiszen a kiragasztott képei márt kezdik megadni magukat.


Gergő megosztotta a Télapóval, hogy ő otthon minden házimunkát elvállal, szívesen segít az osztálytársainak a tanulásban, mindig előzékeny a lányokkal szemben, s megpróbál mindenkivel a lehető legudvariasabban bánni. Gergő még azt is elmesélte a Mikulásnak, hogy már régóta vágyik egy olyan laptopra, melynek előlapján Liszt Ferenc díszeleg, s melyben alapból benne van a zeneszerző összes muzsikája. De még az  utóiratban megjegyezte, hogy legesleginkább azt szeretné, ha táncos DVD-je jelenne meg, aminek borítóján ő és Liszt van,(hiszen a híres magyar zenéire ropja) és így tudná terjeszteni legnagyobb példaképének a munkáit, ami számára a legnemesebb dolog lenne az egész világon.


Dézsi Fruzsi levelében az állt, hogy sokat takarít, soha nincs kupi a szobájában, a ruhásszekrényében a ruhák mindig szépen összehajtva állnak, mindig elmosogat, soha nem hagyja a dolgokat más napra, mindig szépen megcsinálja a leckét és megtanul mindent, továbbá még soha, egyszer sem másolt házit senkiről. 
Mikor a többiek belepillantottak a levélbe, igen nagyra meresztették szemeiket, hiszen abból alig ha volt egy-kettőnél több igaz dolog. Nagy fejcsóválgatások közben elmondták Fruzsinak, hogy nem szabad hazudni a Mikulásnak, különben virgácsot fog kapni. Fruzsi persze szentül állította, hogy minden egyes leírt szava igaz, de a többiek nem dőltek be neki. Fruzsi végül átfogalmazta a levelét, mert félt, hogy Liszt Ferences pizsama helyett virgácsot kap, de azt, hogy átírta szavait, nem vallotta be a többieknek.


Így telt hát ez a mai nap, amikor végre ízelítőt kaphattunk a télből. Reményeink szerint nem is olyan sokára csinálhatunk Liszt-hóember és hóangyalkát! A lelkesedésünk már meg van, csak hó kéne hozzá! :) Addig is, míg várunk egy nagyobb havazásra, bent, a meleg szobában forró teát iszogatva olvasgatjuk Alan Walker Liszt-könyveit, s már alig várjuk, hogy jöjjön a Mikulás, aki reményeink szerint eláraszt minket Liszttel... :) A csizmáinkat már kitettük az ablakba, hátha a Télapó úgy gondolja, hogy mi olyan jó gyerekek vagyunk, hogy megérdemeljük kicsit előbb is azokat a szép, Lisztes ajándékokat... :)


2011. november 25., péntek

Ács Fruzsi bosszúja


Ma a suliban Liszt-napot tartottunk. Na jó, inkább Liszt-szünetet, ugyanis ma nagyszünetben mi szolgáltattuk a muzsikát a tanulók és a tanárok számára. Természetesen a repertoárunk csupa Liszt-zenéből állt. Lejátszottuk a kedvenc zenéinket, többek közt egy részletet a Dante-szimfóniából. Persze a suli összes nője elolvadt a csodálatos nótától, a fiúk pedig irigykedve gondoltak Lisztre, akinek rengeteg nőnemű rajongója van/volt/lesz.
Így volt ezzel Gergő is. Bár szívében buzgott a Liszt iránti csodálat, mégis egy kicsit irigykedve gondolt a zeneszerzőre a nők miatt, ezért fő céljául tűzte ki azt, hogy ő lesz Liszt Ferenc utódja. Azon nyomban elkezdte a gyakorlást az énekteremben lévő zongoránál, de pár hang után feladta, hiszen teljes tudatában volt annak, hogy Lisztből csak egy van. Emiatt azt határozta el, hogy táncművész lesz, és Liszt muzsikájára fogja ropni.



Ács Fruzsit is ösztönözte Gergő elmondhatatlan lelkesedése, és vállalta, hogy amíg Gergő táncol, addig ő énektudásával kápráztatja el a közönséget. Gergő ezt a nagylelkű felajánlást visszautasította, azzal az indokkal, hogy ő egymagában akar tündökölni a színpadon, hogy mindenki csak az ő csodálatos, sugárzó tehetségére tudjon figyelni. Az igazi ok persze az volt, hogy Ács Fruzsi nem volt éppen az az énekesnőnek való fajta...


Oros Petra is be akart szállni a buliba, ezért felajánlotta, hogy amíg Gergő ropja, addig ő fel-alá tipeg a színpadon, hiszen már a puszta jelenlétével emeli az előadás színvonalát (legalábbis Ő így gondolja...).


Bucsi Fruzsi úgy gondolta, hogy ő a harci tudását fogja beleadni a produkcióba, és különböző karatemozdulatokkal fogja lenyűgözni a nézősereget, s akinek kifogása van Liszt ellen, azt nem fogja kímélni, és jól elagyabugyálja.



Dézsi Fruzsi pedig elvállata, hogy Liszt Ferenc kalandos életútjába vezesse be a közönséget, s biztos benne, hogy előadásától mindenki le fog hidalni. Fruzsit annyira belelkesítette a gondolat, mint ahogy még nőt nem lelkesítette be, s ezért teljes mértékben felvette a tanári figurát. Még osztályzatokat is adott a csapattagoknak, miután villámkérdéseket tett fel nekik Liszttel kapcsolatban. (A kérdések annyira villámgyorsak voltak, hogy SENKINEK nem volt ideje válaszolni, mert Fruzsi máris mondta, hogy " Ülj le, egyes! ") A csapattagok viszont nem merték megfékezni őt, hiszen tudták, hogy akkor a még hátralévő öt napban úgy meghajtja őket, hogy még levegőhöz sem fognak jutni.



Ács Fruzsit nagyon elszomorította, hogy Gergőnek nem tetszett az éneke, s az, hogy a többieket engedte maga mellett szerepelni. Fruzsit annyira dühítette az estet, hogy eltervezte, meg fogja torolni ezt a galád tettet! Mikor Gergő elő akarta adni az énektanárának a produkciót, Ács Fruzsi kicserélte a magnóban lévő Liszt-cédét egy másikra, melyen az első szám a "Barbie girl"... Az, hogy Gergő milyen arcot vágott, mikor leesett neki, hogy nem jó zenére mutatja be mozgáskultúrájának legjavát (ugyanis annyira izgult, hogy ezt először észre sem vette), leírhatatlan...

2011. november 24., csütörtök

Last Thursday Night....



Ma egy igazán nagy bulit csaptunk pezsgővel, tortával, Liszt Ferenccel megspékelve, ugyanis két dolgot is ünnepeltünk a mai napon. Az egyik Oros Petrus tizenhetedik születésnapja, a másik pedig az, hogy bejutottunk a Keresem az ősöm udvarát nevezetű magyar műveltségi vetélkedő döntőjébe. Mindezek miatt akkora bulit csaptunk, mint amekkorát nők és férfiak még nem csaptak.
A szobánkat lufikkal díszítettük fel, melyekre Liszt Ferenc különböző darabjainak címét, s a zeneszerző nevének némileg módosult változatát írtuk. A hangulatzenét először Gergő próbálta gitáron játszani, s saját hangjával énekelni, de ez nem aratott osztatlan sikert, ezért körülbelül fél perc után Petra kicsit gonoszkodva megjegyezte, hogy az lenne a legjobb születésnapi ajándék számára, ha Gergő abbahagyná az éneklést. Gergő kicsit duzzogott (duzz-duzz), de hamar megbékélt, hiszen nem tudott ellenállni a lányok csodálatos társaságának. Bucsi Fruzsi születésnapi ajándéka Petra számára, egy saját kezével rajzolt Liszt Ferenc portré volt (be kell valljuk, hogy nem lett túl élethű a pálcikaember, de a szándék a fontos...).Dézsi Fruzsitól egy kis füzetecskét kapott, amiben Liszt élete volt leírva röviden, s minden második oldalon Liszt portréja volt, hogy Petra minél többször gyönyörködhessen a zeneszerzőben. Ács Fruzsi egy rózsát adott Petrának, melynek szirmaira rá volt írva, hogy 'szeret' vagy az, hogy 'nem szeret'. Petrának le kellett szedegetni a szirmokat, s kiderült, hogy Liszt szereti őt, hiszen az utolsó sziromra ez volt írva. Petra emberfeletti örömében újra táncra perdült, s egy afrikai táncot adott elő.


A buli nagyon jól sikeredett, hiszen Liszt zenéjére tomboltuk ki magunkat, s bátran állíthatjuk, hogy ilyen jó partiban még sohasem voltunk. Külön erre az alkalomra készítettünk egy Liszt Ferences társasjátékot, mely a zeneszerző műveire és életére egyaránt fekteti a hangsúlyt. Természetesen a szülinapos nyert .(Nem engedtük nyerni, fel se merüljön senkiben!!!) A buli bizonyára még több ideig tartott volna, ha be nem ront egy nevelőtanár, s toloncolja át Gergőt a fiúszintre. (Mi, lányok attól még folytattuk a bulizást, de ezt nem szabad megtudnia Gergőnek, nehogy megbántsuk érzékeny lelkét.)


Reméljük, hamarosan lesz újabb ünnepelni valónk, mert ilyen jól már régen szórakoztunk. Teljes mértékben (legalábbis majdnem teljes mértékben - természetes az alkohol tartalmú italokra még csak rá sem nézünk) átérezzük Katy Perry dalát, aki újból bulit akar, csak éppen ez a mi esetünkben nem Friday, hanem Thursday night...

2011. november 23., szerda

A rejtélyes bűntett


Ma jött el a nagy nap, hiszen ma befejezzük a Liszt-szobrot! Legalábbis mi így gondoltuk, de természetesen valami már megint közbejött, hogy még véletlenül sem legyen egyszerű a dolgunk... Ma, mikor bementünk a kerámiaterembe, hogy befejezzük a szobrocskát, nem akartunk hinni a szemünknek. A tegnap este majdnem teljes pompájában tündöklő szobor eltűnt - hittük. Talán ha eltűnt volna, még az is jobban jött volna ki, de nem, a szobrot valaki meglökte, és Liszt darabokra hullott. Először nem akartuk elhinni, hogy ez megtörténhet velünk.




Az arca, ami már majdhogynem készen állt az égetésre és a szárításra, szintén nem élte túl a földdel való ütközést.


A dolog annyira lesokkolt minket, hogy egy darabig szóhoz sem jutottunk. Aztán elkezdtünk egy teljes új szobrot - nem tehettünk mást. Persze az új szobrot már nem csináltuk akkora lelkesedéssel, mint az előzőt, hiszen még mindig bennünk dúlt a harag és a szomorúság.
Persze megpróbáltuk kinyomozni, hogy ki tette tönkre a szobrunkat, de persze senki nem jelentkezett, hogy elvigye a balhét.
Szerencsére Petra ismét kitett magáért, miután Dézsi meglepte őt egy túró rudival, hogy egy kicsit jobb kedvre derítse barátnőjét.


A szomorkás napot is megpróbáltuk valahogyan feldobni, s ennek legjobb eszköze az, hogy Liszttel és a zenéjével foglalkozunk. Ma azon versenyeztünk, hogy ki szereti és csodálja legjobban a zeneszerzőt.
Oros Petra azt mondta, hogy ha a szobra nem lenne elegendő, szeretete kimutatására, hát nézzük csak meg nyugodtan a telefonját, amin 2GB-nyi Liszt zene váltja egymást.
Bucsi Fruzsi emlékeztetett minket a kitapétázott szobája falára, s arra, hogy belekezdett egy óda írásába, mely Liszt Ferencnek fog szólni.
Dézsi Fruzsi megmutatta mindazokat a könyveket, amelyeket elolvasott Lisztről, a füzetét, mely tele van Liszt nevével, s a telefonját, melyet ellepték a Liszt-képek.
Ács Fruzsi ennél sokkal szolidabb módon fejezte ki szeretetét: a táblára felírta Liszt nevét egy nagy-nagy szívecskébe foglalva.



Persze, mint az várható volt, nem tudtuk eldönteni, hogy ki a legnagyobb Liszt-rajongó, ugyanis mindenki magára szavazott, s ez nem kis bonyodalmat okozott a lányok körében, hiszen mindegyikük azt állította, hogy Liszt Ferenc az ő tini álma..

2011. november 22., kedd

Őrült nap

A mai nap volt talán az eddigi legizgalmasabb és legőrültebb napunk a verseny során. Először is, Petra ügyi-bügyin meggyúrta a szobrot, s hozzáláttunk a kiüregeléséhez. Örültünk neki, hogy nem is olyan sokára láthatjuk a kész művet, de az eléggé lehangolt minket, hogy szét kellett vágni a fejét, ugyanis csak így tudtuk belőle kiszedni a felesleges agyagot. Ezután a megcsonkított szobrocskát összeragasztottuk, s végre újra teljes pompájában tündököl.


Délután elkezdtük forgatni a filmünket, és természetesen megint szerencsétlenkedtünk egy sort. Először is, egy csomószor újra kellett venni a jeleneteket, mert valaki persze minden alkalommal el kezdett nevetni... :) De ez még nem is lett volna baj, az igazi szerencsétlenség csak ezután következett. Az édes, aranyos Petruska (akit nagyon-nagyon szeretünk) véletlenül kitörölte majdnem az összes felvett videót. Ezek után persze újravettük az egészet, de szerencsére még jobban sikerültek, mint az előzőek.
Ma van Ács Fruzsina születésnapja, s ezért újfent partit rendeztük. A csapat többi tagjával tortát sütöttünk neki, aminek a tetejére csokiöntettel egy Lisztet rajzoltunk. (Be kell vallanunk, nem lett túl élethű, de mivel mi már mindenben a Lisztet látjuk, ez nem igazán okozott gondot.) Pezsgőt is bontottunk - persze alkoholmenteset - és koccintottunk Ács Fruzsi és Liszt Ferenc egészségére. A végén megleptük Fruzsit egy tánc és énekelőadással, amit a Magyar Rapszódiára játszottunk el. Fruzsi magán kívül volt örömében, és fel-le ugrált, miközben ezt kántálta: Liszt Ferenc zenéje a szülinapomra! Liszt Ferencet nekem! Liszt Ferencet mindenkinek! Liszt Ferenc a király! És én a zenéjére riszálom! Riszálom úgyis-úgyis! :)

2011. november 21., hétfő

Teadélután LisztMánia módra



A dolgos és izgalmas hetet ma egy teadélutánnal koronáztuk meg. Legalább három liter gyümölcsteát elfogyasztottunk, de hát ilyen jó társaságban fel sem tűnt az, hogy mennyi folyadékot tüntettünk el. A hangulat igazán idilli volt, hiszen - mint mindig - most is a Liszt-válogatáscédénket hallgattuk, s olykor-olykor szöveget is rögtönöztünk rá, s ennek legnagyobb mestere Gergő volt. Oros Petrában újra felbuzdult a versenyszellem, s azt tanácsolta, ma is versenyezzünk - Liszt zenéjére kellett szövegelnünk. Róth Geri volt az egyszemélyes zsűri, hiszen mindenkinek nyilvánvaló volt az, hogy őt nem lehet lesöpörni a színpadról.


A versenyt Oros Petra kezdte, a Mazeppára nyomta a szöveget, s annyira beleélte magát a gesztikulációba, hogy leütötte Dézsi Fruzsit, akinek vélhetőleg egy kisebb púp lesz holnap reggelre szegény kis buksiján.
A sort Bucsi Fruzsi folytatta, aki a Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár c. műre adott elő egy igen populáris előadást. Hogy nem túl meggyőző hangját elrejtse, táncolni kezdett, mint a sztárok a koncerteken, csak hát neki azért még sem volt túl sok gyakorlata, így az egyik igencsak rosszul sikerült mozdulatnál elesett, s a fenekére huppant. Úgy látszik, a verseny nem az ő műfaja, hiszen a táncversenynél is ő szerzett kék-zöld foltokat.
Ezután Ács Fruzsi következett, aki az Ave Maria-ra próbálta ráénekelni fizika tudásának legjavát, bár a v=s/t-vel annyira nem illett össze az emelkedett dallammal, Fruzsi valóban lenyűgözte társait, még akkor is, ha végig kellett hallgatniuk csodálatos kornyikálását.
Legutoljára Dézsi Fruzsi mutatta be ének(NEM)tudását, s ő egy operaáriával próbálkozott meg a h-moll szonátára. A próbálkozás persze nem aratott osztatlan sikert énekhang hiányában, de mindenképpen becsülendő volt a bátorsága, hogy ilyen hanggal ki mert állni.


Gergő hosszas gondolkodás után, úgy döntött, hogy Petra érdemli meg az első helyet, s ezért ő kapta meg a jutalmat - egy nagy doboz teát, amire Liszt profilja volt rárajzolva. Petra olyannyira belelkesült a nyereségétől, hogy örömtáncot lejtett Hawaii-módra.

2011. november 20., vasárnap

Tűzijáték


Eltelt egy újabb hét Liszt jegyében, s oly szorgalommal vetettük bele magunkat a feladatok megoldásába, hogy azt még egy méhecske is megirigyelné - s ez így lesz a jövőhéten is. Egyre fokozódik az elménket elbódító várakozással teli izgalom. Már csak egyetlen forduló van hátra Budapesten kívül, s ez még jobban arra ösztönöz minket, hogy teljesítsünk. Elménket aranyfonállal szövik át a Liszttel és a versennyel kapcsolatos gondolataink, ötleteink még a vasárnapi szieszta közben is, s természetesen már eljátszottunk a gondolattal, hogy esetleg mi nyerjük meg a versenyt...

Egy átlagos vasárnap délutáni programba is megpróbáljuk belesűríteni a lehető legjobban Lisztet és a zenéjét.
Dézsi Fruzsi például lecserélte a Rubint Réka dvd-jét, és helyette összeállított Liszt repertoárjából egy cd-t, amire különböző tornagyakorlatokat végez.
Oros Petra süti készítése közben Liszt zenéjét hallgatja, s néha úgy beleéli magát, hogy elkezd táncolni - aminek családtagjai nem igazán örülnek, tekintve, hogy egy ízben majdnem fejbe kólintotta a nővérét egy habverővel, de szerencsére senkinek sem lett komolyabb baja, kivéve, hogy a habverőre ragadt hab a testvére arcába landolt.
Bucsi Fruzsi, aki egy kemény csaj, bokszolás közben azokra az embereke gondol, akik ártottak vagy ártani akartak Liszt Ferencnek, s így jóval nagyobb erőt tud kifejteni a bokszzsákra.
Ács Fruzsina jógagyakorlatokat végez a Koronázási misére, s úgy érzi, ez még az átlagosnál is jobban feltölti őt energiával, s mi hiszünk neki, hiszen Liszt a mozgatórugója mindennek.
Gergő a családi ebéd közben Liszt életrajzával traktálja rokonait - kinek örömére, kinek bánatára. A jobbján ülő családtag biztosan nem lelkesedett érte, hiszen egyszer Gergő annyira beleélte magát a magyarázásba és Liszt zenéjének elemzésébe, hogy a csirkecomb, ami a kezében volt, belerepült a szomszédja poharába.

Bár néha úgy érezzük magunkat, hogy betemet minket a sok munka, a különdíjra való pályázatok elkészítése, mindig megpróbálunk úrrá lenni negativitásunkon, s ilyenkor meghallgatjuk Katy Perry zenéjét, s elhisszük, hogy mi is képesek lehetünk bármire. :)


2011. november 19., szombat

Szombat esti láz


Szombat este van, mindenki nyugodt lélekkel hátradőlhet, hiszen a feladaton legnehezebb részét már elvégeztük. Bucsi Fruzsi szobájában vagyunk, s a zenelejátszóból természetesen Liszt zenéje dorombol - mi más?
Oros Petra hirtelen ötlettel előállva, felveti, hogy rendezzünk táncversenyt Liszt zenéjére, s a fődíj legyen egy egész alakos Liszt-portré. Bár Petra nem vette figyelembe, hogy nekünk, többieknek, egyszerű földi halandóknak nincs valami kimagasló mozgáskultúránk, de azért belementünk a buliba, hiszen Lisztért bármit.



A versenyt Gergő indította, aki Liszt Les jeux d'eaux á la Villa d'Este-re rögtönzött egy igen újszerű táncot, amit azt hiszem, nem is igazán lehet egyik stílusba sem besorolni. De így van ez jól, minden művész valami újat talál ki, és nem kizárt, hogy Gergő esetleg a modern táncot fogja forradalmasítani a későbbiekben.
A sort Ács Fruzsi folytatta, aki a Dante- szimfónia egyik kimagaslóan gyönyörű részéhez lejtett keringőt. Bár Fruzsi tánc közben kétszer is a falhoz csapódott, és egy ízben a szekrénynek ütközött, ezáltal a nézőkre zúdítva egy rakat plüssállatkát, a tánca egészen egyedülálló volt.
Ezután Dézsi Fruzsi következett. Ő a Faust-szimfónia egyik tételére improvizált balett-előadást. Való igaz, hogy balett tudása hagy némi kívánnivalót maga után, és az sem tett jót a produkciónak, hogy egyszer, mikor felcsapta a lábát, beleszakított az egyik Liszt-portréba, (aminek láttán Bucsi Fruzsi kisebbfajta dührohamot kapott) de ezeket leszámítva, előadása igazán magával ragadó volt.


Bucsi Fruzsi idegei még nem álltak készen ahhoz, hogy ő lépjen a képzeletbeli színpadra, ezért Oros Petra vette át a helyét. Ő a Tarantellára adott elő egy kis hip-hop előadást. A táncolását mindenki tátott szájjal figyelte, hiszen a klasszikus zene valahogy nem függött össze a fenékrázással, de azért Petra szépen megoldotta.
Mikor már lenyugodtak Bucsi Fruzsi  idegei, ő is kilépett a tánctérre. Bucsi Fruzsi a Magyar Rapszódia egyik tételére ringatta magát, s mutatta be fenomenális néptánctudását. Annyira beleélte magát a dologba, hogy egyre erősebben csapkodta a bokáját, s a dolognak az lett a vége, hogy bezöldült.



Miután már mindenki szerepelt (illetve leszerepelt), összeültünk, hogy megvittasuk, kinek melyik produkció tetszett a legjobban. Egyöntetűen mindenki Fruzsinak ítélte oda az első helyet, némiképpen kárpótolva őt a szakadt Liszt-poszterért, és az egyre inkább kékülő foltjaiért.


2011. november 18., péntek

Péntek az én napom...


Péntek van, a hét utolsó sulis napja. Ma végre hátradőlhetünk, hallgathatjuk a Bartók rádiót, tanulás helyett Liszt életrajzot olvashatunk. Jól hangzik, nem? Miután kipihentük magunkat, jöhet a munka. Szerencsére olyan munka ez, amit szívesen és örömmel csinálunk - megoldjuk a vándorélet feladatait. Nagyjából így néz ki egy hétvégi program. Pénteken természetesen mindenki be van zsongva, mert jönnek a pontok. Ez a péntek a szokottnál is nagyobb izgalomban telt, hiszen tudtuk, ha hazaérünk, ma két forduló pontszámait is láthatjuk. Dézsi Fruzsi a buszon már alig tudott nyugton maradni a nagy izgalomtól, Oros Petra lerágta a maradék kis körmét is, Ács Fruzsihoz pedig szinte hozzá sem lehetett szólni, különben igazi sárkánnyá változott.



Nem hittük, hogy fokozódhat még az izgalmunk, de mikor megnyitottuk a vandorelet.hu-t, újra elfogott minket a várakozással teli feszültség. Vettünk egy mély lélegzetet és rákattintottunk a pontszámok gombra. Mikor láttuk az eredményeket, nem tudtuk, hogy mit is kéne éreznünk. Jó pontszámokat kaptunk, mint mindig, de valahogy mégis jobbra számítottunk. De lehet, hogy ez így van jól, hiszen így még jobban ösztönözzük egymást a munkára.


 Dézsi Fruzsit ma délután felhívta Oros Petra, hogy a nővére már teljesen ki van borulva amiatt, hogy Petra zenelejátszójában állandóan Liszt-muzsika megy.  De mivel Petra többi családtagja ugyancsak Liszt rajongója, a nővére hamar le lett szavazva.
Ács Fruzsi húga még csak második osztályos, s Fruzsi gyakran szokott vele gyakorolni. Ma délután például azt a gyakorlatot iktatta be a tanulásba, hogy a húgának diktálás után le kellett írnia Liszt néhány levelét, a matematikát pedig úgy ismételték, hogy a Liszt életében fontos szerepet játszó évszámok számjegyeivel játszottak. A húg persze ezt egy cseppet sem bánta, hisz belé lett nevelve a Liszt iránti szeretet.
Bucsi Fruzsi és Gergő ma ének órán elvből nem voltak hajlandóak Brahms-zenét énekelni, hiszen mint tudjuk, nem igazán jött ki Liszttel - s ez nagyon, nagyon enyhe kifejezés.
Dézsi Fruzsi pedig kiélte kreativitását, s félig azért, hogy szórakoztassa a csapattársait, félig azért, hogy le tudja tesztelni őket ( a csapattagok nagy része szerint megint fel buzdult benne a hajcsári vér) tudásukat illetően, összeállított egy Liszt Ferenccel kapcsolatos rejtvényt - így kiderül, hogy ki nem olvasta el a saját részét...

Előttünk áll még egy egész hétvége, és kétség sem férhet hozzá, hogy ez a két nap is a Liszt-imádat jegyében fog eltelni, hiszen immár javíthatatlanok vagyunk ilyen téren...
Bucsi Fruzsi meg is jegyezte az egyik este, hogy nagyon sajnálja, hogy nincs olyan éjszakai szórakozóhely, ahol Liszt zenéjét játsszák, hiszen ő mindennél jobban szereti a testét a zeneszerző alkotásaira ringatni... Annyi azonban biztos, hogy a péntek a mi napunk, a testünket Lisztre hangoljuk... ;)