Egész reggel nagy izgalomban voltunk, s a várakozástól egyre feszültebbek lettünk. Ma is, csakúgy mint tegnap egyfolytában az énektanárhoz rohangáltunk, hogy van-e már valami fejlemény? Volt. Második szünetben mikor megláttuk, hogy szomorú arccal int nekünk, azt gondoltuk, hogy lám, hiába volt 10 hétnyi kemény munka... De a tanárnő nem bírta sokáig, elkeseredett arckifejezését hamar felváltotta egy boldog mosoly. Nyertünk. NYERTÜNK!!!! JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!
Mikor sikerült felfognunk a dolgot (sikítottunk egy nagyot - mellesleg a tanári mellett álltunk...), egymás nyakába borultunk, s volt olyan is, kinek még a könnye is eleredt.
Egy óra múlva már az egész iskola tudta, hogy sikerült. Minden ismerőshöz csillogó szemekkel és sugárzó mosollyal mentünk oda, s mindenki azzal kezdte: Tudom, gratulálok, ügyesek vagytok!
A vigyor nem tudott lehervadni az arcunkról, s legszívesebben egész nap énekeltünk volna (ami nem töltött volna el mindenkit mérhetetlen boldogsággal...).
Azt hisszük, még sohasem nézte ennyiszer ember az óráját, mint mi az elmúlt napban, s valószínűleg a vandorelet.hu oldalnak is rohamosan nőtt a látogatottsága, hiszen minden szünetben megnéztük, hogy van-e már valami eredmény. Nem volt. Minden szabad percünkben reménykedve ültünk le a gép elé, hogy most talán láthatunk a honlapon a különdíj alatt egy nagy, villogó LISZTMÁNIA feliratot. Feszültséggel teli izgalmunk egyre csak fokozódik, és valószínűleg már a énektanárunk agyára mentünk, mert egyfolytában zaklattuk, hogy tud-e valamit. A semmi nem sok, de mégis több, mint amennyit mi tudunk a különdíjjal kapcsolatban. Nem tehetünk mást, reménykedünk.
De még a nagy izgalomban sem felejtettük el Lisztet és az ő jegyében töltött fantasztikus napokat. Ma délután nosztalgiáztunk egy kicsit, és mindenki elmondta, hogy mi lenne az az egyetlen egy mondat, amit megmondana Lisztnek, ha találkozna vele, de hamar kiderül, hogy a lányok nem a szavak, hanem a tettek emberei.
Oros Petra azt mondta, hogy ilyen jó pasi láttán valószínűleg meg sem tudna szólalni, rögtön hanyatt vágódna.
Bucsi Fruzsi rögtön bevetné magát, de nem szólna semmit, csupán rákacsintana a zeneszerzőre és egy fogkrémreklámba illő mosolyt villantana rá.
Dézsi Fruzsi mihelyst meglátná Lisztet, rögtön levágna egy spárgát, majd elkezdene balettozni, hogy megmutassa milyen csodálatos adottságai vannak.
Ács Fruzsi szerint ő rögtön elveszítené az összes eszét, és teljes sebességgel futna ( ami nem túl nagy, hiszen gyógytesis... ) Liszt Felé, majd az utolsó pillanatban a nyakába ugrana, s felkiáltana : NAGY ÖLELÉÉÉÉÉS!
Gergő szerényen csak annyit mondott, hogy ő megemelné a kalapját Liszt előtt - illetve mivel nincs kalapja, a csöves sapkáját.
Persze ez az eszmefuttatás is csak agyalásba csapott át, hiszen pár percnél tovább nem tudtunk eltávolodni a különdíjtól. Már az egész kollégium észrevette, hogy mekkora zsongás van, és folyton kérdezgetik : "Meg van már az eredmény?" . Mi pedig mindig egy kicsit csalódottan válaszoljuk, hogy nem, még nincs, de már csak idő kérdése...
Úgy gondoljuk, hogy még soha, senki sem várta annyira a hétfőt, mint mi ebben a pillanatban. Hétfőn ki fog derülni, hogy ki nyeri a különdíjat, s éppen ezért mindnyájunk izgalommal és feszültséggel teli várja a hét első napját. Mindannyian abban reménykedünk, hogy hétfőn a lehető legjobb hírt kapjuk. :)
A héten viszont az is kiderült, hogy nem jutottunk be a hat legjobb csapat közé. Ez a hír lesújtó volt, de még nem is fogtuk fel igazán, hogy mi történt. Tíz héten keresztül minden nap Liszt jegyében telt, s hirtelenjében véget ért számunkra a verseny. Ezentúl szokatlanul sok lesz a szabadidőnk, de ezen túl is a zeneszerző műveit fogjuk hallgatni, s ő fog álmainkban szerepelni, hiszen Liszt rabul ejtett minket, mint sok más embert (leginkább nőket...).
Biztosak vagyunk benne, hogy Lisztről szerzett információink még hasznukra lesznek, hiszen lehet, hogy 10 év múlva a megújult Legyen Ön is millomos!-ban fogunk szerepelni, és a negyvenmilliós kérdés éppen a zeneszerzővel lesz kapcsolatos, és mi nevetve zsebeljük be a pénzt. :) Vagy talán a jövendőbeli főnökünk valóságos Liszt-fanatikus lesz, és éppen azért kapunk előléptetést, mert mi is osztjuk a zeneszerző iránti rajongását. Az is megeshet, hogy egy bevásárlóközpontba beront egy őrült egy fegyverrel, de mi feltartóztatjuk, hiszen ő is Liszt-rajongó, és elcsevegünk vele a zongorista életéről, míg be nem kerítik őt a zsaruk. Elvégre bármi megtörténhet...
Mindenesetre így, a verseny befejeztével sem dobtuk ki Lisztet az ablakon (Még szép!). Lelkesedésünk még nagyobb lett, hiszen minden egyes nappal jobban és jobban csodáljuk Liszt Ferencet.
Gergő továbbra is a zenéjére partizik, s szombaton megkérte egy diszkóban a DJ-t, hogy legyen szíves berakni Liszt h-moll szonátáját, mire az értetlenül nézett rá. Szerencsére Gergőnél ott volt a káprázatos muzsikát tartalmazó CD, s odaadta a lemezlovasnak. Mikor felcsendült az első hang, a tömeg óriásit sikoltott, s a partit úgy emlegették másnap, mint az évtized buliját.
Bucsi Fruzsi úgy gondolta, hogyha már annyi gyönyörű Liszt-portré díszíti a falát, hát ő is beáll festőnek, s az újrameszelt szobája falára saját kezével festi fel bálványa képét. Be is iratkozott egy rajztanfolyamra, de sajnos az első két alkalom után megkérték, hogy ne jöjjön többet, mert reménytelen eset, és nem lehet a rajztudásán segíteni. Persze Fruzsi azt gondolta, hogy csak ŐK nem értik meg a csodálatos tehetséget, amivel meg van áldva, s hogy bárki is megértse az ő sajátos művészetét, annak igen magas intelligenciával kell rendelkeznie. (Ami teljesen igaz, hiszen ki más tudna belelátni egy rózsaszín pacába egy zongorakentaurt, ami a Goethe-parkban ad koncertet, miközben lányok ezrei dobálnak neki csókokat?)
Oros Petra úgy gondolta, hogy nyit egy üzletet, s piacra dob egy csomó Liszt arcával díszített kancsót, bögrét, müzlis tálkát és egyéb hasznos, agyagból készült holmikat. Persze, hogy ne kelljen sokat költeni nyersanyagra, az iskola kézműves szakkörén fogja megformálni az eladásra kerülő dolgokat. Kiszámolta, hogy megközelítőleg 54 év múlva elegendő terméket tud biztosítani nyitandó boltja számára. Hát, sok sikert neki!
Dézsi Fruzsi úgy gondolta, hogyha már annyira belemélyedt a Liszt-kutatásba, mint amennyire nő még nem mélyedt bele, hát kamatoztatja a tudását, és előrukkol egy saját Liszt-életrajzzal, ami lepipálja még Alan Walker könyveit is. Már hozzá is látott a könyv írásához, s legelőször megírta a köszönetnyilvánítást, melynek terjedelme (eddig) 76 oldalra rúg.
Ács Fruzsi - aki meg van győződve arról, hogy fantasztikus az énektudása, és a többiek csak irigykednek, azért kritizálják őt - úgy döntött, hogy alapít egy Liszt-operaszínházat. A színházban operákat és musicaleket fognak előadni, s a zenei alapok egyértelműen Liszt zenéi lesznek. Fruzsi elgondolása szerint ő lenne a fő attrakció a színházban, s néha-néha színpadra engedné Gergőt is, hogy az lenyűgözze tánctudásával a közönséget - mint már oly sokszor tette.
Az efféle tervek szövögetésével telt hát el a hétvége. Megszokásból még elég gyakran felmegyünk a vándorélet honlapjára, melynek kezdőlapján ott virít nagy betűkkel a 6 döntős csapat neve. Ilyenkor mindig egy kicsit elszomorodunk, s elgondolkozunk azon, mi lett volna ha egy kicsit jobban készülünk erre az egészre...
De már ez lényegtelen, s csak az a fontos, hogy mennyire szeretjük Lisztet. :) A zeneszerzők és zongoristák legnagyobbikát, a romantikus férfiideált, a nők vágyainak fizikai lecsapódását... :) A lányok pedig gyakran elgondolkoznak azon, mi lenne ha Liszt énekelné nekik Michael Jackson slágerét... ;)
