Egész reggel nagy izgalomban voltunk, s a várakozástól egyre feszültebbek lettünk. Ma is, csakúgy mint tegnap egyfolytában az énektanárhoz rohangáltunk, hogy van-e már valami fejlemény? Volt. Második szünetben mikor megláttuk, hogy szomorú arccal int nekünk, azt gondoltuk, hogy lám, hiába volt 10 hétnyi kemény munka... De a tanárnő nem bírta sokáig, elkeseredett arckifejezését hamar felváltotta egy boldog mosoly. Nyertünk. NYERTÜNK!!!! JEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!
Mikor sikerült felfognunk a dolgot (sikítottunk egy nagyot - mellesleg a tanári mellett álltunk...), egymás nyakába borultunk, s volt olyan is, kinek még a könnye is eleredt.
Egy óra múlva már az egész iskola tudta, hogy sikerült. Minden ismerőshöz csillogó szemekkel és sugárzó mosollyal mentünk oda, s mindenki azzal kezdte: Tudom, gratulálok, ügyesek vagytok!
A vigyor nem tudott lehervadni az arcunkról, s legszívesebben egész nap énekeltünk volna (ami nem töltött volna el mindenkit mérhetetlen boldogsággal...).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése